 |
Στίχοι: Τάκης Παρισσινός
Μουσική: Λάκης Καρνέζης
Πρώτη εκτέλεση: Βούλα Γεωργούτη
Άλλες ερμηνείες:
Παίδες εν τάξει
Έλενα Παπαρίζου
Σαν μου `πες θα φύγω αγάπη γλυκιά,
σκοτείνιασ’ η μέρα
Ανάμνηση αν μείνει η στερνή μου χαρά,
καρδιά έγινε πέτρα
Η μοίρα σε παίρνει μακριά μου,
σε σέρνει σ’ αυτή τη ζωή
Κι εγώ μ’ ένα δάκρυ αγάπη σου λέω,
σαν σε προσευχή
Μη φεύγεις,
τα χέρια μου κράτα σφιχτά και χτύπα τη μοίρα,
Μη φεύγεις
γιατί αύριο θα είν’ αργά να διώξεις την πίκρα
Η αγάπη βαθιά μας
με δάκρυα κι αίμα έχει ποτιστεί
Κι αν φύγεις για πες μου
στον κόσμο ποια αγάπη μπορεί να σωθεί
Μη φεύγεις,
τα χέρια μου κράτα σφιχτά και χτύπα τη μοίρα,
Μη φεύγεις
γιατί αύριο θα είν’ αργά να διώξεις την πίκρα
η μοίρα σε παίρνει μακριά μου,
σε σέρνει σ’ αυτή τη ζωή
κι εγώ μ’ ένα δάκρυ αγάπη σου λέω σαν σε προσευχή
Μη φεύγεις,
τα χέρια μου κράτα σφιχτά και χτύπα τη μοίρα,
Μη φεύγεις
γιατί αύριο θα είν’ αργά να διώξεις την πίκρα
Η αγάπη βαθιά μας
με δάκρυα κι αίμα έχει ποτιστεί
κι αν φύγεις για πες μου
στον κόσμο ποια αγάπη μπορεί να σωθεί
Μη φεύγεις,
τα χέρια μου κράτα σφιχτά και χτύπα τη μοίρα,
Μη φεύγεις
γιατί αύριο θα είν’ αργά να διώξεις την πίκρα
|  |
Dalszöveg: Takis Parissinos
Zene: Lakis Karnezis
Első előadás: Voula Yioryouti
Egyéb előadások:
Paides en taxi
Elena Paparizou
Amint kimondtad: "- Indulok, édes kedveském!" -
- elsötétült elöttem az ég...!
Nohát, csak emléknek maradt boldogságom - szegény -,
és megdermedt e szív, átváltozott kővé...!
Távolragad a sors tőlem, téged
messze magával sodor az élet...
S én, egy könnycseppel a szememben skándálom:
- "Szerelmem...!" -, mint valami imádságot:
"-...Ne menj el!
Szorítsd össze a két kezed, és kűzdj a végzet ellen!
Ne menj el,
mert holnap már késő lesz, hogy elűzd a keserűséget!"
"- Átitatódott a szerelmünk mélyen;
sok könnyel, és vérrel...
S ha már elmész, azt az egyet mondd meg nékem:"
a világon, van-e olyan szerelem, mely még menekvést nyer? "
"-...Ne menj el,
Szorítsd össze a két kezed, és kűzdj a végzet ellen!
Ne menj el,
mert holnap már késő lesz, hogy elűzd a keserűséget!"
Távolragad a sors tőlem, téged
messze magával sodor az élet...
S én, egy könnycseppel a szememben skándálom:
- "Szerelmem...!" -, mint valami imádságot:
"-...Ne menj el!
Szorítsd össze a két kezed, és kűzdj a végzet ellen!
Ne menj el,
mert holnap már késő lesz, hogy elűzd a keserűséget!"
"- Átitatódott a szerelmünk mélyen;
sok könnyel, és vérrel...
S ha már elmész, azt az egyet mondd meg nékem:"
a világon, van-e olyan szerelem, mely még menekvést nyer?"
"-...Ne menj el,
Szorítsd össze a két kezed, és kűzdj a végzet ellen!
Ne menj el,
mert holnap már késő lesz, hogy elűzd a keserűséget!"
| |
