 |
Στίχοι: Ηλίας Φιλίππου
Μουσική: Χάρης Κουτσαβάκης & Κρις Αχιλλέως
Πρώτη εκτέλεση: Βασίλης Καρράς
Πάλι ψάχνουμε τι φταίει, που η αγάπη μας δε λέει.
Κι η ζωή μας δεν αλλάζει, απ’ τη μπόρα στο χαλάζι.
Όταν λες τη μέρα νύχτα και το γέλιο βλέπω πίκρα.
Πάλι φτάσαμε στο τέρμα, μα εγώ στο είπα.
Δε μιλάμε ίδια γλώσσα, κι ούτε επικοινωνούμε.
Έχουμε περάσει τόσα και σαν ξένοι ακόμα ζούμε.
Δε μιλάμε ίδια γλώσσα, τζάμπα χάνουμε τον χρόνο.
Και να ζήσουμε άλλα τόσα, θα πονάς θα μετανιώνω.
Πάλι φτάσαμε στο τέρμα, πάλι στα συνηθισμένα.
Άσπρη μέρα δε χαράζει και το πλοίο μας βουλιάζει.
Όταν λες τη μέρα νύχτα και το γέλιο βλέπω πίκρα.
Πάλι φτάσαμε στο τέρμα, μα εγώ στο είπα.
Δε μιλάμε ίδια γλώσσα, κι ούτε επικοινωνούμε.
Έχουμε περάσει τόσα και σαν ξένοι ακόμα ζούμε.
Δε μιλάμε ίδια γλώσσα, τζάμπα χάνουμε τον χρόνο.
Και να ζήσουμε άλλα τόσα, θα πονάς θα μετανιώνω.
Δε μιλάμε ίδια γλώσσα, κι ούτε επικοινωνούμε.
Έχουμε περάσει τόσα και σαν ξένοι ακόμα ζούμε.
Δε μιλάμε ίδια γλώσσα, τζάμπα χάνουμε τον χρόνο.
Και να ζήσουμε άλλα τόσα, θα πονάς θα μετανιώνω.
Κι ούτε επικοινωνούμε.
Έχουμε περάσει τόσα και σαν ξένοι ακόμα ζούμε.
Δε μιλάμε ίδια γλώσσα, τζάμπα χάνουμε τον χρόνο.
Και να ζήσουμε άλλα τόσα, θα πονάς θα μετανιώνω.
Κι ούτε επικοινωνούμε.
Έχουμε περάσει τόσα και σαν ξένοι ακόμα ζούμε.
|  |
Dalszöveg: Ilias Filippou
Zene: Haris Koutsavakis & Kris Ahilleos
Első előadás: Vasilis Karras
Újra csak azt kutatjuk, hol rontottuk el, miről a szerelmünk nem beszél.
S az életünk nem változik, csupán a vihartól a jégesőig ér.
Amikor a napot éjnek mondod, s a nevetésed inkább mintha keserűség volna.
Ismét a végállomáshoz értünk, de én előre szóltam.
Nem beszélünk ugyanazon a nyelven, és nem is kommunkálunk.
Sok mindent átéltünk, de még mindig idegenként élünk.
Nem beszélünk ugyanazon a nyelven, kár vesztegetni az időt!
És ha ugyanennyit élnénk együtt, ismét tovább szenvednél, és én is bánnám.
Ismét a végállomáshoz értünk, újra a megszokott dolgok jönnek...
Nem virrad ránk soha ünnep, és a hajónk is folyton süllyed.
Amikor a napot éjnek mondod, s a nevetésed inkább mintha keserűség volna.
Ismét a végállomáshoz értünk, de én előre szóltam!
Nem beszélünk ugyanazon a nyelven, és nem is kommunkálunk.
Sok mindent átéltünk, de még mindig idegenként élünk.
Nem beszélünk ugyanazon a nyelven, kár vesztegetni az időt!
És ha ugyanennyit élnénk együtt, ismét tovább szenvednél, és én is bánnám.
Nem beszélünk ugyanazon a nyelven, és nem is kommunkálunk.
Sok mindent átéltünk, de még mindig idegenként élünk.
Nem beszélünk ugyanazon a nyelven, kár vesztegetni az időt!
És ha ugyanennyit élnénk együtt, ismét tovább szenvednél, és én is bánnám.
És még csak nem is érintkezünk.
Annyi mindenen átmentünk, mégis idegenként élünk folyton.
Nem beszélünk ugyanazon a nyelven, az időnket hiába vesztegetjük!
És ha még ugyanennyit élünk, te is tovább szenvedsz, én is bánni fogom.
És még csak nem is kommunikálunk.
Annyi mindenen átmentünk, mégis úgy élünk, mint az idegenek.
| |
