A sólyom asszony fia
Ούτε στρώμα να πλαγιάσω,
ούτε φως για να διαβάσω
το γλυκό σου γράμμα, ωχ, μανούλα μου
Καλοκαίρι κι είναι κρύο
ένα μέτρο επί δύο
είναι το κελί μου, ωχ, μανούλα μου
Μα εγώ δε ζω γονατιστός,
είμαι της γερακίνας γιος
Τι κι αν μ’ ανοίγουνε πληγές
εγώ αντέχω τις φωτιές
Μάνα μη λυπάσαι, μάνα μη με κλαις
Ένα ρούχο ματωμένο
στρώνω για να ξαποσταίνω
στο υγρό τσιμέντο, ωχ, μανούλα μου
Στο κελί το διπλανό μου
φέραν κάποιον αδελφό μου
πόσο θα τραβήξει, ωχ, μανούλα μου
Μα εγώ δε ζω γονατιστός...
Se lepedő, se egy matrac, hogy lefeküdhessek,
még fény sincsen, hogy olvashassam leveled,
az édes leveled, oh, édesanyám!
Nyár van, itt mégis fázok a hidegtől
széltében egy méter, hosszában kettő
a cellám - oh, édesanyám!
De nem élhetek térden csúszva,
Én vagyok a Sólyomasszony fia! /(x2)
Oda se neki, ha trajtam sebeket szakítanak,
ellen állok a kínzó tüzek rohamainak!/ (x2)
Anyám nem sajnálkozz, anyám ne sirass!
Egy véres rongycsomó rajtam a ruházat,
azzal vetek nyughelyemül ágyat
a nedves betonon, oh, édesanyám!
A mellettem lévő cellában
Testvért hoztak: valami sorstársat
Vajon, meddig bírja majd? Oh, édesanyám!
De nem élhetek térden csúszva...
Sztratosz, Efstratiádis Stratos © 16.03.2009